Most egy kicsit beszélgetnünk kell.

Tudom, és tisztában vagyok azzal, hogy amiről most beszélünk, az szégyen, az ciki. A pánikbetegség még nem érett meg arra, hogy nyilvánosan beszélhess róla mert, mint a videóban is jeleztem nem elfogadott betegség fajta.
Elítélnek, nem értik meg, hülyének tartanak, pszichiátriai esetnek neveznek.
Hosszú éveknek kell eltelnie, hogy úgy beszéljenek róla és fogadják el létezését, mint például az AIDS-nek A Ráknak!

A minap is beszélgettem egy ismerősömmel és az elválás előtt még ezt mondta: De ugye Laci erről nem beszélsz senkinek?

Úgy döntöttem, hogy megkeresem a megoldást arra, hogy mindenki kifejezhesse és elmondhassa a véleményét az olvasatokról.
A Facebook jó publikáló oldal, de aki követ az erős késztetést érez arra, hogy megnyomja a LIKE (lájk, tetszik) gombot. De fél, hogy azonnal kiderül az, amit nem szeretne. Így le veszi a kezét az egérről. Hozzá sem mert szólni, mert azzal, azonnal felfedi a személyét. Magában rögzíti mindenki és tovább lép, majd várja a következő cikket.

Nos! Itt a megoldás.

Ezen az oldalon, – függetlenül attól, hogy a megoldottam.hu újraindulását követően ezt az oldalt is megtartom – lehetőséged van névtelenül is hozzászólni.

Mi a feladatod?

Ha bejegyzés alján található Megjegyzés küldése szövegre kattintasz, akkor megnyílik egy új ablak, ahol leírhatod a véleményed, tapasztalatodat. Ez eddig nem új. de…
Lehetőséged van a hozzászólásod névtelenül elküldeni. Nem kell mást tenned, csak oda kattintani, ahol ezt felajánlja Neked.

Ha szeretnél a legfrissebb bejegyzésekről azonnal értesülni, akkor a lap jobb oldalán megtalálod a feliratkozás lehetőségét. Ott csak az E-mail címed kell beírnod és a SUBMIT gombot megnyomni.
Ha dolgozom az oldalon és új bejegyzés jön létre, a rendszer azonnal értesít róla.

Úgy gondolom hogy a kezdeti már-már szokásos akadályokon túl jutunk akkor minden rendben fog működni.
A megoldottam.hu saját honlapomon dolgozom és azonnal szólok, amikor rendben működik minden. Addig is kérem a türelmed!