Komoly döntést hoztam, mert úgy éreztem, hogy ennek már fele sem tréfa. Fáradt voltam és feszült. Nem tudtam dolgozni, mert minden percben arra vártam, hogy mikor leszek már megint rosszul. Féltem a következő rosszullétemtől.

Nem mertem kimozdulni a városból, nem mertem hosszabb utat tervezni, mert mit lehet tudni? Mindennapossá váltak a kisebb nagyobb szédülések, légszomjak. Ha valaki kérdezte: mi a helyzet veled, nem tudtam egyértelmű választ adni. Többen jelezték, hogy elérkezett az ideje, hogy orvos, orvosok is megvizsgáljanak és hozzanak egy diagnózist. Mondják meg konkrétan, mi a bajom és ennek megfelelően kezeljenek is.

Sokáig ellenkeztem, mert féltem, hogy valami olyat fogok hallani, amit nagyon nem akarok. De ki az, aki beteg akar lenni? Természetesen én se. Soha nem volt semmilyen komoly betegségem. Sőt! Még műtőasztal sem láttam.

Hosszú idő telt el, – már mindennaposak voltak a rosszullétek  – mire rávettem magam arra, hogy nekiinduljak a vizsgálatoknak.

Az első utam természetesen a háziorvosomhoz vezetett. Ő volt az, aki legelőször kiérkezett hozzám és pihenést javasolt. Amikor meglátott és meghallgatott csak megerősítette azt, amit akkor még nem akartam elfogadni. Ettől függetlenül beutalt néhány szakrendelésre. Tudta és mondta is, hogy semmilyen betegséget nem fognak találni, de azért csináljam végig, hogy én is megnyugodjak.

Teljes laborvizsgálat volt az első. Azt mondják, hogy a vér és a vizelet képes a legapróbb betegséget is kimutatni. Ennek megfelelően vártam az eredményeket. A laborban természetesen volt ismerős és kértem nézzék meg alaposan, mert szeretném tudni ha baj van. Tudni akartam, hogy ha szükséges, még időben elkezdődjön a kezelésem.

Semmi! A laborvizsgálat minden része negatív lett.

Mehetünk tovább. Az egyik legdrágább vizsgálat következett. MR. Kérdezték, hogy képes vagy-e a gépben feküdni akár 30 percen keresztül is. Igen -válaszoltam, mert ekkor még nem tudtam, hogy mi vár ott rám

Kaptam egy nyomógombot, ha még is valami gáz lenne.
Amikor betoltak a gépbe, valami furcsa félelem volt rajtam. Szorítottam a gombot, de megfogadtam, hogy nem fogom megnyomni.

Aki feküdt már MR vizsgálógépben, az tudja, hogy menekülés egyenlő a nullával. Minden olyan közel van és szűk az egész. Elképesztő gondolataim voltak. Koporsóban éreztem magam.

A fogadalmam betartottam. Nem nyomtam gombot, de leizzadtam, mire vége lett. Alig vártam, hogy kihúzzanak. Se levegő, se tér!

Mit is kerestem az MR gépbe?
A fejemre, az agyamra is kíváncsiak voltak.
Eredmény: negatív.

Kezdtek gyűlni az eredményeim. Mind negatív.
Akkor mi a baj?

Kardiológia, hisz egyértelmű volt számomra, hogy a szívemmel van gond!

Terheléses vizsgálat. Magyarul: Bicózni kellett.

Már előre megmondták, hogy vigyáznom kell a leszállással, mert könnyen elszédülhet az ember.
Nem rossz – gondoltam magamban. Nem elég, hogy félek minden vizsgálattól, de még riogatnak is az emberek.

Kezdjük!
Sima, normális tempóban és terheléssel kezdődött, majd fokozatosan emelték azt. Elérkezett az a szint, amikor már a pulzusomnak fel kellett ( volna ) emelkednie. Nem történt meg.
Akkor még emeljük, de ezzel már a sortolókat szokták terhelni. Nem hiszem, hogy ez gondot okoz Neked – szólt a az asszisztens hölgy, hisz ismert és tudta, hogy néptáncos vagyok, voltam.

A vizsgálat úgy ért véget, hogy kénytelenek voltunk a tempót növelni, hogy közel fél óra bicózás követően meg legyen az a fránya eredmény.

No akkor szálljunk le. Azonnal eszembe jutott a figyelmeztetés: Elszédülhetsz!
Nem történt meg. Azon kívül, hogy szakadt a víz rólam semmi gond nem volt. Mondjam? Az eredményemmel se.

Biztonság kedvéért kaptam egy kis kazettás magnót : ) amivel 24 órán keresztül figyelnek majd.

Felszerelték rám és hazaküldtek.

folyt.köv.