A mostanság velem történő események – amiről megint csak természetes, hogy írni fogok – lehet, a betegségem nélkül nem következtek volna be. Akkor úgy éreztem, hogy a családom megértő és türelmes. Ha kellett segítettek, ha azt kértem ne tegyék, akkor ahhoz tartották magukat.

A rosszulléteim elején minden esetben kérdezték, hogy mit érzek, fáj-e valami? Már akkor éreztem, hogy nem tesz jót, ha beszéltetnek. Érdekes mi? Én, aki alapjába véve egy beszélőgép vagyok, nem volt kedvem beszélni, beszélgetni.

Foglalkoztatta őket -talán a félelem miatt, hogy segíthetnek-e valamiben? Hozzanak-e vizet, vagy a későbbiek folyamán gyógyszert?

Érdekes volt, – miközben a halál küszöbén éreztem magam – hogy ha szükségem volt valamire, akkor azt megszereztem magamnak. Legyen az egy szem gyógyszer, vagy inni való. Kimentem érte, elmentem érte ( gyógyszertár).

Viszont arra lettem figyelmes, hogy ha közelembe van valaki, akkor sokkal nagyobb az esély a rohamra!

Vajon miért?

Roham barátunk játszotta az eszét? Ez az, azért is megmutatom, hogy mire vagyok képes más előtt is? Ha szólóban voltam, akkor sokkal ritkábban jött és támadott. Unalmasnak találta Nekem mutogatni az erejét? Vagy? Nekem már bebizonyította, hogy mire is képes?

Miközben ezen járt az eszem, megfordult bennem egy eszement ötlet.

Mi lenne ha megszemélyesíteném és mint egy valós személy beszélgetnék vele?

Először, gyorsan elvettetem, mert mi van akkor, ha ép jót beszélgetek kedves barátommal és valaki rám nyitja az ajtót? Mit fog gondolni és elintézi a beutalót a rácsos, gumiszobába.

Miközben ezeket a sorokat írom eszembe jutott egy jobb ötlet. Készítek gyors egy videót, mert úgy gondolom, hogy ez is jó téma.

Most azonban térjünk vissza a családhoz.

Persze, hogy féltettek. Keresték kutatták a megoldásokat. Hosszú hónapok következtek és egyszer csak csörgött a telefonom. Anyu volt és örömmel újságolta, hogy lehetőség van egy csoport terápiás gyakorlaton részt vennem. Először nem igazán tetszett a dolog, de rájöttem, hogy ha eddig nem szégyelltem, akkor egy olyan közegben, ahol valószínű sorstársaim fognak ülni, miért is szégyellném?

Egyetlen egy bajom volt, hogy Budapestre kellett utaznom. Már rossz! 500 km oda-vissza, de a cél érdekében ki kell bírnom.