Ki is vagyok én

Marik Laciról bővebben

…megtaláltam a megoldást a pánikbetegség, a pánikrohamok ellen. Ezt az honlapot Neked csináltam…
Marik Laci

Így kezdődött

Egy sima téli nyaralásnak indult, és pokol lett belőle, mint aztán később kiderült.

Egyszerűen élveztem a téli nyarat Tenerifén, amikor valami furcsa érzés vett körül. Szédültem, gyengének éreztem magam, és eközben erősen vert a szívem. Azt hittem kiszakad a mellkasomból.

3 és félezer kilométerre Magyarországtól – mint később kiderült -, átéltem életem első pánikrohamát.

Az ezt követő 8 év az az idő, amikor is végig jártam a poklok poklát. Volt ebbe rohamkocsis jelenet, amikor a mentők jöttek értem, mert hitték, szívinfarktusom van.

Bezárkózva a lakásba, a biztonságot jelentő falak közé.

6 év után fogtam hozzá

Nem fogadtam el, hogy nem vagyok beteg

Megvoltam győződve arról, hogy valami komoly bajam van, csak a dokik nem árulják el. Ez volt az első dolog amit meg kellet értettnem magammal. Amikor ezt elfogadtam – mármint az, hogy kutya bajom – tovább léptem

Haditervet készítettem

Leírtam azokat a dolgokat amitől rettegtem. Utca, autó, tömegközlekedés, vásárlás, bevásárlóközpontok. Apró lépésekkel újratanítottam az agyam, mert tudtam, minden félelmet csak én találok ki, és azoknak semmi köze a valósághoz.

Két év alatt sikerrel jártam

Hosszú, nagyon hosszú két év után döntöttem úgy, hogy mindazt amit én végigcsináltam, megtanítom másoknak is. Ez a honlap 2011-ban született meg, és hatalmas lelekesedéssel írtam, készítettem el.

A Megoldottam.hu megszületett

Tudtam, hogy rengeteg dolgot kell neked elárulnom, így éjjel, nappal blog-ot írtam, és publikáltam. Persze ezt megelőzően hozzáfogtam egy sokkal nagyobb munkához, de erről majd később.

A weblap elkészítés ügyben szerencsém volt, hisz ezt megelőzően, is többek között weblapok készítéséve foglalkoztam.

2011 Szeptember 1-én kinyitottam a Megoldottam.hu-t

Feltettem mindent egy lapra.

Közben nagy erőkkel dolgoztam.

Ezt megelőzően hozzáfogtam egy könyvhöz, ami majd csak később kb. 6 év múlva kerül kiadásra (Menekülés a pánik Poklából)

Félbehagytam, mert rájöttem arra, hogy Te nem egy pánikbeteg szenvedését akarod olvasni, hanem el akarod tanulni az összes fogást a pánikrohamok ellen. Így 2012 tavaszára elkészült az a könyv, amit már közel 2000 pánikbeteg olvas, és ha szükséges veszi újra elő a pánikbetegség leküzdése ellen. (Pánik? Nem esz meg csak megkóstol)

A honlapon a a Blog csak hízott, mert folyamatosan írtam bele, majd…

…beálltam a kamara elé, és megszámlálhatatlan mennyiségű videót készítettem, aminek a nagy részét a mai napig megtalálod a videó csatornámon.

Így készült el:

  • Egy 270 oldalas “tankönyv”
  • Egy regény
  • Több száz hírlevél
  • Egy ingyenes levélsorozat
  • 5 db E-book
  • 6 db Magazin
  • 40 db videó
  • 110 blogbejegyzés

Sötét fellegek (is) érkeztek közben

Eddig minden olyan szépnek tűnt igaz? Hát nem volt ez így mindig.

A Pánikbetegségem 8 éve alatt nem csak a betegségemmel kellet megküzdenem, de a magánéletemmel is.

Hibát, hibára halmoztam. Annyira elfoglalt a betegségem, a napi küzdelmem, hogy elfelejtkeztem néhány dologról.

 

  • Arról, hogy van egy vállalkozásom, és ha én nem vagyok ott, nem irányítom, akkor baj lesz belőle. Lett is.
  • Annyira tudtam magam sajnálni, és vártam el másoktól is, hogy sajnáljanak, hogy közben széthullott a családom. A legfontosabb dologra nem figyeltem oda. Mikor észbe kaptam, már késő volt.

Ha segítségre van szükséged, akkor azokat itt találod