Egy sima újság cikkel kezdődött. Egy újságíró, röviden megírta a Nők lapja című folyóiratban, hogy, hogy is gyógyult meg a pánikbetegségéből. Azt ajánlotta mindenkinek, hogy keressen fel egy orvost aki, szakértő és segítségére lesz mindenkinek.

Ezt a cikket olvasta anyu, aki azonnal fel is hívott.

Negatív érzésekkel fogadtam a hírt, hogy van megoldás. Valószínűleg olyan szinte a padlón voltam akkor, mint ahol most talán Te is vagy.

  • Nem érdekelt semmi
  • a saját bajommal voltam elfoglalva
  • szerettem volna sajnáltatni magam
  • azt vártam, hogy mikor leszek megint rosszul
  • csak azzal voltam hajlandó foglalkozni, hogy hol írnak és mit a betegségről
  • mindent kiolvastam ezzel kapcsolatban. Előszeretettel olvastam eseteket
  • kerestem az okokat, a kiváltó okot
  • ha kellett, ha nem, ettem a gyógyszereket. Volt nap, amikor a kiírt mennyiség 2-3 szorosát is bevettem. Lassan ételnek tekintettem. Mindenhol csak gyógyszer. A kabát zsebembe, a nadrágomba, a kocsikba, a lakásba.

A telefonszám tárcsázását követően egy orvos vette fel és tájékoztatott a terápia menetéről.

  • havonta 1 x kell feljárni
  • csoportos a terápia, tehát, többed magammal veszek részt a foglalkozásokon.
  • Nem kötelező, de a jó hír, hogy a TB támogatja, így nem kell külön fizetni érte.

Pánikbetegség, pánikrohamIdőpontot egyeztettem vele, mert szimpatikusnak találtam. Már akkor nem szégyelltem a velem történteket. Készen álltam a gyógyulásra és kezdett érdekelni, hogy milyen is lehet? Mi az, amit Ő adni tud? Ekkor még nem is sejtettem, hogy nem is igazán az orvostól, hanem a társaimtól fogok olyan dolgokat és ötleteket kapni, ami hatalmasat fog lendíteni rajtam.

Elérkezett az utazás időpontja. Akkor már szinte sehova nem mentem  egyedül, így feleségem kísért fel Pestre. Valószínű, hogy akkor még Őt is érdekelte, hogy vajon jó lesz-e, vagy tudnak-e segíteni rajtam?

Lenyomtam a közel 250km-t és megérkeztünk egy pszichiátriára.

Nyomasztó, de érdekes volt, hogy semmilyen különleges hangot nem hallottam a folyosón. Köztudott, hogy egy ilyen helyen azt gondolja mindenki, hogy őrjöngő emberek hangja hallatszódik, veszélyes emberekkel fogok találkozni. Persze. Én is a filmekből vettem ezt a baromságot.

Az orvos láttán el is ment a kedvem mindentől. Nálam akkor fiatalabb orvos fogadott. Szerintem volt vagy 30 éves.

Ez az ember fogja nekem megmondani a tutit? – motyogtam magamba, de mikor megszólalt és kedvesen elmondta, mi is fog történni, egy kicsit megnyugodtam.

Mivel ez első, csoport terápia napján voltam fent, így szinte azonnal a mélyvízibe kerültem.

12 feszült ember ült bent és az orvos már a elején közölte, hogy innen, bárki kimehet, minden kérdezés nélkül.

Hopp! Ez az ember tud valamit. Ő pánikbeteg specialistának mondta magát.

Sorba be kellett mutatkozni mindenkinek.

Volt olyan, aki

  • nem mert BKV-ra szállni, mert  metróban lett rosszul
  • nem volt még bevásárlóközpontba, mert nem tud elindulni. Azonnal hasmenése van
  • nem mert felkelni reggel, mert azonnal rohama van. Értsd! Az ébredéskor! Elképesztő!
  • öngyilkos volt, mert nem tudta feldolgozni a betegségét
  • a gyermeke születése után lett pánikbeteg és a gyermekét hibáztatja érte
  • nem mer vezetni autó, pedig az volt a szakmája és munkája
  • ok nélkül van rosszul időponttól függetlenül ( ez voltam én)

és persze rengeteg, hasonló okot hallottam.

Ez tartott kb. 4 órán keresztül. Az orvos megmondta az elején, hogy a 6 hónapig tartó kezelés alatt folyamatosan fogyni fogunk. Ő itt a létszámra gondolt. Igaza lett. A 6. foglalkozásra, már csak 6 -an mentünk el.

Egy dolgot már az elején Nekem elmondott.

Nem ettől fogsz meghalni. Majd annak is eljön az ideje, de nem a betegséged miatt. Akkor én megkérdeztem, hogy a cigaretta mekkora gondot képes okozni?

Válasza: a végén együtt fogjuk a nagy Kubai szivart elszívni.

Ezzel lett vége az első foglalkozásnak. Tele élményekkel menten, illetve indultam haza. Olyan érzésem volt, mint ha minden rohamot ott hagytam volna a terembe.

Ki mertem mozdulni otthonról, ráadásul nagyon hosszú útra keltem. Valami azt súgta, hogy elkezdődött valami. Ekkor még nem tudtam mi is ez? Milyen hatással lesz a jövőmre?