A varázslóból ép, hogy felocsúdtam, ismét Budapestre kellett mennem. Időben, minden gond és roham nélkül – ekkor már egyedül – felérkeztem. Fent, már gyülekezett a csapat és barátként mosolyogtunk egymásra. Még a neveket nem tudtuk, de arra, szinte mindenki emlékezett, ki honnan jött érkezett.

PánikbetegségEkkor még megfigyelőként, csak hallgató voltam. Figyeltem, és érdekes volt, hogy szinte senki nem volt jobban az előző találkozó óta. Sőt! Volt aki rettegett a felutazás gondolatától is, mert busszal, vonattal kellet utaznia és még is itt van közöttünk.

Már ekkor mellém szegődött egy kedves hölgy. Ő Budapesti volt és elkezdődött egy nagy ki kicsoda beszélgetés. Egymás szavába vágtunk folyamatosan, annyi mondani valónk volt. Egy baj volt csak, hogy én fenntartással fogadtam a barátságát, mivel nem néztem ki belőle, hogy Ő is beteg, olyan egészségesnek látszott. Azt hittem, hogy egy olyan, beépített emberke, és e miatt nem is nagyon mertem őszintén kinyílni Neki. Butaság volt és ezt, azóta alaposan meg is beszéltük. 🙂

A doki megérkezett és beterelt bennünket a terembe. Már az első alkalommal megegyeztünk abban vele, hogy tegeződünk, mert így könnyebb lesz kommunikálnunk majd egymással.

Sorba kérdezett bennünket, az elmúlt 1 hónapról. Szinte senki sem tudott pozitív eredményről beszámolni. Lassan én következtem, de addigra előttem szinte mindenki ugyan azt mondta. Megkérdeztem Tőle és a többiektől, hogy most ismételjek, vagy beszéljek valami másról inkább, hisz nekem is rendszeresek voltak a rohamaim, és elsősorban este, éjszaka jelentkezett. Ez volt az első alkalom, hogy kérdezni mertem az orvostól. A cigaretta volt a kérdés tárgya.

Konkrétan azt kérdeztem, hogy lehet-e valamilyen hatással a cigizésem a betegségemre?

Negatív -válaszolta és hozzátette, hogy egyszer együtt fogunk szivarozni, ha túl eleszünk ezen az ügyön.
Szó nélkül bele mentem mosolyogva.

Felfigyeltem arra, hogy velem valami miatt, többet beszélget. Vagy csak beképzeltem magamnak? Ez rövidesen kiderült, hogy ennek nyomós oka van. Erről is beszélek majd.

Nem igazán értettük, hogy mit is akar velünk, tőlünk? Nem értettük, hogy miért kell ilyen sokat utazzunk azért, hogy elmesélhessük, mekkora, milyen hosszú rohamunk volt? De beszéltetett bennünket és erősen figyelt. Ő volt az első aki, ha kérdeztünk akkor válaszolt is.

Ezt követte egy érdekes előadás Tőle. Konkrétan elmagyarázta, hogy mi is okozza a pánikrohamokat függetlenül attól, hogy ki melyik fajtáját hordozza magában. Elmagyarázta, hogy mindennek az alapja egy fóbia. A fóbia egy beteges félelem, egy irtózás valamitől, valakitől. Teljesen mindegy, hogy mi az, egyszerűen az agyunk információt közvetítő cifra nevű anyag összetétele megváltozik, illetve nem normális működést produkál. Igazán nem fejtették meg az orvosok, csak erre gyanakodnak.

A pánikbeteg reakciója egy esemény megtörténését, vagy lehetséges bekövetkezését többszörös sebességgel és túlzással dolgozzák fel. Ebből adódik, a szapora szívverés, majd ennek következményeként az izzadás, szédülés is.

Tetszett ahogy magyaráz. Figyelembe vette, hogy mi nem vagyunk szakemberek, hanem egyszerű földi halandók, aki a magyar szóból értenek. ez egy 1 órás kis előadás volt, majd várta kérdéseket.

Azonnal megkérdezte valaki, hogy lehetséges-e kigyógyulni belőle. Lehet-e befolyásolni ennek az agyunkban lévő akárminek a működését helyre állítani?

Konkrét és gyors volt a válasza: IGEN!

Az a hatalmas sóhajt, amit akkor hallottam még mindig itt cseng a fülemben? Ez volt az első olyan mondat, ami bennem is elindított valamit. Ezer és ezer kérdés jött a felszabadult emberekből. Bizton állítom, hogy akkor senki nem volt rosszul. Megkaptuk azt, amiért ennyit utaztunk. Meg lehet gyógyulni.

Csak lassan – szólt közbe.
Nem azt mondtam, hogy mindenki meg fog gyógyulni. Nem állítottam, hogy tudom a konkrét megoldást -fojtatta

Nem lehet felelősséggel kijelenteni, hogy mindenkire van megoldás, hisz ahányan vagytok, annyiféle a betegség.

Mindjárt nem volt akkora a lelkesedés. Kivéve két embert. Igen, jól sejted. Az egyik én voltam, a másik a már említette pesti hölgy. Egymást kérdéseibe vágtunk, mert bennünket érdekelt nagyon is a megoldás. Azonnal tudni akartuk. Azonnal meg a akartunk gyógyulni. Az orvos csak kapkodta a fejét és próbált röviden, gyorsan válaszolni.

Véget ért a nap és elindultunk haza. A folyóson a társak bennünket kérdeztek.

  • Előre összeírtátok mit fogtok kérdezni?
  • honnan jön belőletek ennyi minden?
  • helyettünk kérdeztetek? Honnan tudjátok, hogy mi, mit akartunk kérdezni?

Sorba elkérték a telefonszámainkat, hogy felhívhatnak-e ha valami gáz van? Igent mondtam. Ekkor éreztem először, hogy valami érdekes elmondhatatlan dolog történik velem.

Egész úton hazafelé, – ahogy a vers is mondja – azon gondolkoztam, hogy mit is akart mondani a doki azzal, hogy igen is ki lehet gyógyulni? Úgy vezettem le 250 km-t, hogy azt se tudom, hogy hányszor előztem és, hogy hogy értem haza. Viszont egy dolog megszületett bennem.

A döntés!