Sokat gondolkoztam azon, hogy ezt a kis történetet is megírjam, avagy ne.

Végül is úgy döntöttem, hogy ha már eddig nem rejtettem el a velem történteket, akkor ez se maradhat ki. Elsőre talán nem is tűnik majd olyan érdekesnek, de a végére talán mindenki megérti.

Elöljáróban leszögezem, hogy az, akiről beszélni fogok (dokinő) nem akart rosszat és nem is vonom kétségbe a tudását, de azért nem már!

Rendben.

A történet ott kezdődött, hogy kaptam egy gyógyszert, (Xanax) aminek a pályafutása nálam a kukában végezte. Erről szólt az előző bejegyzésem. Mivel a felíró orvoshoz nem igazán volt kedvem visszamenni, – úgy is ugyan azt fogja felírni – kerestem egy másikat. Ő gyermek pszichiáter volt.

Kedves volt és kivételesen beszélgetett is velem 1 órát 4 ezerért!  Kielemeztük a dolgokat rendesen. A végén elmondtam neki, hogy jártam a Xanax-szal és kértem, hogy oldjuk meg ezt a problémát, mert kezdem nagyon unni a rendszeres rohamokat és egyébként se érek rá ilyesmire.

Természetesen akkor mást írunk fel – mondta és készítette a kis tömbjét.

A gyógyszer a Rivotril 0,5  névre hallgatott és ezzel egy időben felírta a Frontin 0,5 -t is. Nem rossz. Eddig gyógyszert sem szedtem, most meg kettőt is és rám parancsolt, hogy nem fordulhat elő az, hogy akár csak 1 szemet is kihagyok. Ez napi 3 x 1 tabletta volt.

Gyors kiváltást követően már toltam is be az elsőket. Mint mindenki én is arra számítottam, hogy egycsapásra megoldódik az akkor már több mint egy éve húzódó ügyem. Rájöttem, hogy ez nem igazán nátha.

Az előírásnak megfelelően szedtem a gyógyszert.

+18!

Akkoriban nyugodt családi életet éltem, éltünk. meg volt szinte mindenünk és nem okozott problémát semmi. A családi élethez természetesen az is hozzájárult, hogy hát finoman fogalmazva, minden rendben volt a feleségem és közöttem. Értsd!!!

Már nem is emlékszem arra, hogy hány hét múlva de érdekes események jelentkeztek. Az agyam természetesen viselkedett abban szituációban, de egy kicsit lejjebb, már nem egészen.

HÉ! FÉL HAT VAN!!!

Jó persze, az ember lehet fáradt, meg lehetnek kicsit stresszesebb napok is. Ezzel vigasztaltam magam. Akkor még szerencsére megértőnek tűnt a párom. Na jó! Az volt.

Csak, hogy amikor rendszeresen fél hatot mutatott, kezdtem ideges lenni. Nem értettem, mert nem igazán így ismertem magam. Nem akartam magyarázkodni, mert nem is igazán volt semmi okom rá, de hát kérem 37.-38. éves vagyok és nem igazán történt meg velem még ilyesmi.

Néhány próbálkozást követően eszembe jutott, hogy meg kellene nézni a gyógyszert, hátha valamilyen mellékhatás kedvéért vagyok “oly szomorú” már hetek óta 🙂

Alig, hogy kinyitottam a dobozt, azonnal kiverte a szemem a következő: Szexuális zavarok jelentkezhetnek mellékhatásként.

Uram! Miért büntetsz? Miért én? Miért nálam?

Megjegyzem, hogy a gyógyszer szinte leállított a rohamaimat, de mint kiderült “mást” is. Mivel az is bele volt írva, hogy ha ilyet, vagy hasonlót észlelünk, akkor keresse fel kezelő orvosát.

Másnap futás vissza, mert ismét el akartam költeni 4.000 Ft-tot.

Amikor bejutottam az orvoshoz és elmondtam milyen problémám van – majd el süllyedtem, mert egy nőnek kell elmondjam, hogy nem ír a ceruza – és persze azt is hogy jó a gyógyszert, csak ennyit mondott:

Hát kérem, valamit valamiért!

Azt hittem elájulok. Mit beszél ez? 38 évesen vegyem tudomásul, hogy soha többé nem lehet az aki vagyok? Nem élhetem a normális férj, férfi szerepét? Vennem kell Viagrát? Vagy mi?

Szét tárta a képzett orvosnő a kezét és közölte, hogy mindezt most megint 4.000 -ért közölte velem.

Hát kérem valamit valamiért!

Még élek emlékezni fogok erre a mondatra.

Nincs más esetleg – kérdeztem

Beállítottuk Önnek a gyógyszert és ha jó, akkor nem kell változtatni rajta – válaszolta

Na majd változtatok és – gondoltam magamba, meg értek is hozzá, hisz képzett autószerelő a szakmám nem?

Kifizettem a 4 ezret a mondatért, s rettenetes gyorsan távoztam is.

Már hazafele eldöntöttem, hogy abbahagyom legyen bármi. Inkább jöjjenek a rohamod, de még sokáig akarok “rajzolni”.

Így is tettem és láss csodát néhány hét leforgása alatt rendeződtek a problémák. Mi sem bizonyítja jobban, mint nem sokkal utána egy gyönyörű kislány sikerült lerajzoljak, akinek a megszületésénél is jelen voltam. 🙂

A rohamok is fokozatosan visszatértek, tehát a dokinőnek igaza volt. A gyógyszer jó volt, csak nem nekem.

Irány egy harmadik orvos, de ekkor már férfit kerestem. Mint kiderül az említett orvosnő főnökénél kötöttem ki.

Felháborodva hallgatta a beszámolómat, hogy, hogy jártam és miért is vagyok nála.

Kérte az orvos nevét, de ezt az egyet nem árultam el neki.

Ő elővette a kisokost és felolvasta a lehetséges mellékhatásokat. A választásom olyanra esett, ami inkább elhízást okoz és nagyon semmi mást. Úgy voltam vele, hogy inkább legyek kövérebb – legfeljebb nem látom – de működjön rendesen.

Amilyen szerencsém volt 1-2 év alatt gyenge 100 kilós lettem. Ezt úgy védtem ki, hogy az otthoni szobamérlegen mértem magam és az általában 5 kilóval kevesebbet mutatott. Így csak 92 – 95 kiló voltam. Ezért nem álltam hiteles mérlegre soha.

Ennyit a fél hatról és remélem sikerült – még ha virágnyelven is írtam – érthetően elmeséljem az újabb történetemet.