Zsuzsa ugyan úgy kelt fel reggel, mint szokott. A nap erősen sütött, és úgy döntött, hogy ma a kávét, és az elmaradhatatlan cigit, a teraszon fogyassza el. Már 22 fok meleg volt, pedig még csak reggel fél 7 van.

A gyerekek még alszanak, és ma hagyom még őket egy kicsit szunyókálni – jártak a gondolatok a fejében.

 

Mélyeket szívott a cigarettájából, és élvezte a reggeli nap erős sugarait. Becsukott szemmel engedte, hogy áthatoljanak a kissé ráncos arcbőrén.

 

Ránézett az órájára, és látta, hogy már 10 perce ül a teraszon. Kiszürcsölte a már kissé kihűlt, utolsó korty kávéját, és már szalad is fel a gyerekekhez.

 

– Kifelé az ágyból – szólt be katonásan az ajtókból.

– Nem már anya, ma nem akarok iskolába menni – nyafogott Bogi. Ma péntek van, és úgy se tanulunk semmit. Különben is. Minek kell suliba járni?

 

– Nincs vita! Kifelé az ágyból! Ameddig megcsinálom a reggeliteket, addig mindenki készüljön el. Fogmosás, pisi, öltözködni – jött a kedves, de parancsoló hang.

 

– Ja, és ma nagyon meleg lesz. Rövid szoknya meg egy póló elég lesz – szólt vissza a lépcsőről.

Ahogy sietett lefele az emeletről, hirtelen olyan furcsa, szédülős érzés fogta el.

– Hopp! Ennyi idő alatt napszúrás? – kérdezte magától, és mit sem sejtve sietett a konyhába a lurkók reggeliét összekészíteni. Sürgött, forgott, gépiesen. Mindennek tudta a helyét, már becsukott szemmel nyúlt mindenért.

 

– Jaj! Megijesztettél – szól Rékának, aki buldózerként érkezett a konyhába. Erősen átkarolta, és szorította.

– Szeretlek Anya!

– Én is szeretlek, de most spuri a mosdóba, mert egy kicsit el vagyunk késve.

 

– Hiányzik apa! – mondat elcsukló hangon Réka – de már indult is a mosdóba.

– Tudod, hogy apa már ilyenkor dolgozik, de majd mire hazajöttök már itt lesz. – szólt utána.

 

Apa! Hm. Nekem is hiányzik – fordult meg a fejében. Hetek óta valami furcsa érzésem van. Már nem úgy szól hozzám, és nagyon sokszor fáradt. Mit csinálok rosszul? Mit kellene másképp csinálnom,hogy…

 

-Anya! Réka verekszik! – törte meg a csendet Bogi.

– Fejezzétek be, és haladjatok most már. Minden reggel ez van, és épp, hogy beérünk az iskolába.

– Jézusom! Én meg még nem is készültem el- jutott eszébe.

 

Na tűnés kifele a fürdőből, mert még nekem is el kell készülnöm! Határozott volt és már rohant is befele.

Megmosta az arcát, és nyomott egy kevés fogkrémet a fogkefére. Kiegyenesedett, gyorsan, és erősen kezdte súrolni a fogát. Belenézett a tükörbe. Egyre közelebb ment a tükörképéhez. Vizsgálta a szemét, a ráncokat.

 

35 éves volt, de 45 évesnek érezte magát.

– Lehet, hogy már nem vagyok olyan szép, mint régen…-fordult meg a fejében a kérdés, mert közben eszébe jutott Sándor.

Ledobta a köntösét, és rohamtempóban szalad a ruhájáért. A gyerekek, már javában játszottak. Volt köztük 2 év korkülönbség, és mindig találtak maguknak elfoglaltságot.

 

– Anya! Nincs rajtad semmi, haha! Így mész ma dolgozni? – kérdezték, és kuncogtak közben.

 

– Ha nem haladtok, akkor még az is lehet. Na be lehet fejezni a röhögést csajok. – utasította őket nevetve.

 

A fenébe! Miért szédülök már megint? Hirtelen leült az ágy szélére, miközben kereste a harisnyáját. Kiborult az egész doboz.

 

– Hát még ez is. – mérgelődött, és nagy sokára megtalálta a másik párját is. Annyiszor megfogadta már, hogy összepárosítja a zoknikat, harisnyákat, de soha nem vette rá magát. Majd reggelenként meglesz az, hisz egy helyen vannak.

 

– Indulhatunk?

 

– Anya! Te vagy elkésve, mert mi már itt állunk. – válaszoltak a lányok.

 

Még ki kell álljak az autóval a garázsból, az is idő – jutott eszébe.

 

Ha készen vagytok, akkor mehetünk is. Záródott az ajtó, jó erősen megrángatta, de a következő pillanatban eszébe jutott, hogy semmit nem nézett meg a házban. Azonnal újra kinyitotta az ajtót, és visszaszaladt a konyhába.

Gáz elzárva, a vasaló kihúzva, a villany lekapcsolva… Hú! Mi ez már megint?

 

– Ma reggel már harmadjára szédülök meg, és ez most egészen más – figyelt fel. Mi lehet a baj? Még nem kell megjönnie, meg különben se szoktam tőle rosszul lenni. Gyorsan elővett a naptárt, ahol pontosan be volt jelölve a napja.

– Még van két hét! Akkor nem értem

 

– Anya! Elkésünk! – kiabált bogi a garázs elől.

-Megyek már, és már zárta is az bejárati ajtót.

 

A csajok már előre beültek az autóba, de a garázskaput kézzel kellett lehúzni.

– Na ezen se lesz olyan izé… távirányítós becsukó – morgott magában, aztán eszébe jutott, hogy meg még sok minden se, mert nem igazán állnak jól a dolgok mostanában itthon.

 

Sportosan vezetett, és a lányok ezt már megszokták. Ma meg különösen sietni kellett, mert valami miatt lassabban haladt a reggeli készülődés. Már becsukott szemmel is tudta, hogy merre kell mennie, hisz annyiszor vitte a gyerekeket az iskolába, és onnan dolgozni. A suli nem volt messze, de az iroda – ahol dolgozott – ,már keményebb feladat volt a reggeli csúcsforgalomban.

 

Nem szállt ki az autóból soha az iskola előtt, mert neki már sietnie kellett dolgozni. Ezt a lányok is tudták, így a puszit a hátsó ülésről adták neki.

 

Jól becsapták az ajtót – ahogy szokták –, de ma különösen rosszul esett ahogy a légnyomás az arcába csapott.

 

– Mi ez a fránya érzés ma már sokadszorra? – tette fel a kérdést most már hangosan a kocsiba. Aztán körülnézett, hogy vajon kiláthatta, halhatta azt, ami mondott. Aztán még bolondnak fogják nézni, hogy magában beszél. Látta, hogy szinte senki nincs a közelében, és indult is tovább.

 

– Miért vannak furcsa gondolataim. Soha nem vártam még ennyire, hogy beérjek a melóhelyemre. Meg itt van ez a fránya lámpa is.

– Iszonyatosan feszült vagyok. A picsába! Hányingerem van – mondta ki bátran, hisz a lányok már nem ültek az autóban.

 

Bekapcsolta a légkondit, mert, ahogy kimondta a szavakat olyan erős melegség jött rá. Betudta annak, hogy már lassan 25 fok van, és az autóban már a levegő is elfogyott.

 

A kereszteződésben, a közlekedési lámpa alatt elkezdett matatni a táskájában. Minden volt abban, mint minden rendes nőnek. Viszont ma, egy dolog hiányzott belőle.

 

– Hol van a telefonom?