Sétálunk egy üdülő központ piacterén. Ott nyár volt, miközben itthon hófúvás és mínuszok repkedtek erősen. A nézelődés közben valami furcsa érzés futott át rajtam.
Meleg van – gondoltam és lazítottam az egyébként is laza, nyári öltözékemen. Igaz, hogy 30 fok volt, de hirtelen jött izzadságcseppek csak szaporodtak a homlokomon.

pánikbeteg, pánkszindróma, feszültségIgen hamar az egész testemet melegség árasztotta el és rendesen átvizesedett az ing is rajtam. Már szédültem is és gyorsan átfutott az agyamon, hogy vajon reggel elronthattam a gyomromat?

Szóltam a feleségemnek, hogy kicsit kimegyek a piacról, mert nem igazán érzem jól magam.
Sikerült valahogy a piac széléhez érnem és leülnöm a szegélykőre. Nem találtam az a pozíciót, ami megnyugtatott volna. Fészkelődtem folyamatosan és a szédülésem sem akart múlni. A pulzusom is elkezdett emelkedni, amikor már szóltam, hogy valami nagyon nincs rendben.

Menjünk a szállásra – mondtam, majd ott rendbe jövök

Az úton, a hotel felé a friss levegő igen csak jót tett. A feleségem végig kérdezte, hogy mi a baj, de nem igazán tudtam válaszolni a kérdésre. Nem tudtam megfogalmazni, hogy mit is érzek.

Olyan fejfájós, szédülős, hányingeres, riasztós, félelmetes valami ez – mondtam

A szállásra érve nem akart múlni ez a valami. Várjunk egy kicsit hátha szűnik a dolog – suttogtam, de a levegővétel is nehezemre esett.
Egy-két telefon az idegenvezetőnek és az intézkedés a “megmentésemre” már egyfajta nyugalmat hozott a testemre.
Közel 1 órás nem tudom mi után kezdett csillapodni ez az “izé”
Iszonyatos fáradság volt rajtam és mivel a szállásunkon voltunk, pihenni tudtam.
E közben arra gondoltam, hogy az otthonunktól iszonyatosan messze mit is tudnak velem csinálni, ha nagy baj jön?
Nem azért jöttünk pihenni, hogy kórházba kössek ki.

Ekkor még nem tudtam, hogy december 5-én távol a lányomtól, családomtól, közel 30 fok melegben, átéltem életem első pánikrohamát.

Hihetetlen, de néhány hónapra feledésbe merült az esemény. Szerencsésen hazaérkeztünk és talán szóba sem hoztuk, hisz nem tulajdonítottam neki nagy ügyet. Ekkor még természetesen nem tudtam miről is van szó.

A munka a hajtás ment tovább ahogy azt már megszoktam. Drága anyukám – aki már nincs közöttünk sajnos – többször jelezte és mondta is:Fiam, Nem lesz jó vége meglátod ennek a hajtásnak.

Azóta tudom, hogy rengeteg dologban kellett volna Rá hallgatni. De ki figyelt már akkor Rá, hisz erősen felnőttnek éreztem magam. Tévedtem.