Igen csak különleges napom volt a mai. Nem nevezném csodálatosnak, mert amit ma átéltem, ez nem volt szívderítő

Pánikbetegség, a pánik okai, a streszÉpp Csabán a szép plázában sétáltam, ne nem pávázni mentem, hanem ügyeimet intézni, amikor összetalálkoztam egy régi ismerősömmel és annak barátjával.

Nem foglalkoztak azzal, hogy épp nem érek rá, így a tér kellős közepén beszélgetni kezdtünk. Mivel rég nem láttuk egymást az ismerősömmel, így az első kérdés e az volt, hogy mi van velem és mit csinálok?

vállalkozó vagyok – válaszoltam és persze elmondtam, hogy az Interneten teszem a javát.

érdekes, hogy nincs “rendes állásod” pont neked – mondta, majd folytatta, hogy rólad nem tudom elképzelni, hogy ne csinálj valami “okosat”

Persze elárultam, hogy többnyire pánikbetegekkel foglalkozom már lassan 2 éve.

Azt az arcot látni kellett volna amit a barátom és annak ismerőse vágott.

milyen érdekes – mondta, mert én is az voltam több évig. Az Zoli ( Ő a barátja) is az volt, és azóta együtt járunk a dokihoz is. Ott lettünk haverok és azóta sokszor együtt csavizunk.

Arra lettem igazán figyelmes, hogy azt mondta, hogy “járunk” az orvoshoz. Meg is kérdeztem

Mit jelent az, hogy “járunk” a dokihoz? Még mindig jártok az orvoshoz?

Persze, hogy járunk hisz, a gyógyszereket! csak Ő tudja felírni és adagolni

Többet is szedtek – jött belőlem a kérdés és már éreztem, hogy nem tudok kilépni önmagamból, hisz 2 pánikbeteg van velem szemben. Láttam és éreztem, hogy itt valami nem stimmel, de nem szeretek nyomulni főleg, ha orvosról beszélünk.

persze, mert azt azért nem hagytam abba – mondta Zsolti.

Tudtam, hogy az igazságot nem mondja el, de visszakérdezett

Te mit szedsz a betegség ellen.

 – Semmit, mert nekem nincsenek rohamaim már. Ezért tudom megmutatni a kivezető utat az embereknek.

Olyan csend jött,, amit csak a Centerben (plázában) hallható reklám szakított meg. Éreztem, hogy nem tudnak kérdezni, nem hiszik és nem hisznek a szemüknek. Éreztem, hogy van valami a háttérben, de nem kérdeztem rá.

Ismerős volt az érzés, mert nem oly rég amikor a fogorvosnál megkérdezték, hogy mi újság a fogammal, azt válaszoltam csípőből, hogy ez soha nem fájt, csak érzékeny mindenre. Persze, hogy attól féltem, hogy kihúzza. Nem mondtam igazat, de azt határozottan tettem.

Mikor bementünk a a röntgenbe az asszisztensnővel ott elkottyantottam, hogy csak 1 hétig nem aludtam azért , mert iszonyú fájdalmam volt. Hát nem elmondta a dokinak? :O

A barátoktól elköszöntem és mentem tovább, amikor a barátom barátja utánam jött és kérte a telefonszámom, mert beszélnünk kell.

Hazaérve egy egésze más ügyben vendégeim voltak. Mire levegőt kaptam már ki is derült, hogy a fiatalember kedvese is pánikbeteg.

1 óra sem telt el és jött a negyedik. Ő már bejelentkezett volt, így rajta már nem lepődtem meg.

Csúcs ez a nap! 4 pánikbeteg egy nap és kb. 6 emberrel beszéltem a mai nap. Ez nem jelenti azt, hogy ez az arány. Vagy talán még is?

Este 7 óra és jött a hívás. Nem a barátom barátja hívott (ő kérte el a számom) hanem a barátom. A segítségem kérte, mert nagy gáz van. Ő még pánikbeteg, csak szégyenli és nem merte mondani. A barátja sem tud róla, hogy neki rendszeres rohamai vannak még, de nem tudja hogy lehet a végére járni.

Hú! Érdekes volt a nap. Legyen is elég mára 🙂

Szép, nyugodt napot kívánok 🙂